Biegelbauer Pál: Érintés
Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet.
Arról,ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe.
Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut a mindennapok
egyértelműségén, tétovává válik, cserben hagynak a szavak és marad a
csend.
Közölnivalónk hídjának marad az érintés...
Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden...
Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán a másik testtel. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket.
Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dús lombú fa?
Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel.
Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez
nincs más eszközöm, csak a szó...
A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Mert nem lehet szólni.
Minden szó a teljességet töri darabokra.
Csak a csend igaz....
A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság.
Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél
és ereszkedik vissza.....
A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull...
Minden szó a teljesség gondolat szülte tükrének egy-egy cserépdarabkája... Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása...
Minden szó hamis, mert az egészet részbe-sűrítetté, az időtlent időbe-ágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal.
Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a
részben és a változóban nyilatkozik meg.
Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága.
Mert minden szó teremtés.
Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik.
Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. ...
Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek...
Hanem a szóközök fehér némasága.
A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni.
Az csak a süketszoba csendje lenne...
Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal,
amelyek csak mélyítik a természet csendjét.
A szíved csendjét....
Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet.
Arról,ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe.
Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut a mindennapok
egyértelműségén, tétovává válik, cserben hagynak a szavak és marad a
csend.
Közölnivalónk hídjának marad az érintés...
Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden...
Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán a másik testtel. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket.
Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dús lombú fa?
Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel.
Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez
nincs más eszközöm, csak a szó...
A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Mert nem lehet szólni.
Minden szó a teljességet töri darabokra.
Csak a csend igaz....
A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság.
Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél
és ereszkedik vissza.....
A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull...
Minden szó a teljesség gondolat szülte tükrének egy-egy cserépdarabkája... Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása...
Minden szó hamis, mert az egészet részbe-sűrítetté, az időtlent időbe-ágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal.
Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a
részben és a változóban nyilatkozik meg.
Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága.
Mert minden szó teremtés.
Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik.
Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. ...
Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek...
Hanem a szóközök fehér némasága.
A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni.
Az csak a süketszoba csendje lenne...
Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal,
amelyek csak mélyítik a természet csendjét.
A szíved csendjét....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése