Kapcsolatok...

A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek...
Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.
Kiindulásunk az volt, hogy aki barátságra szomjazik, annak először jó baráttá kell válnia. Óhaja, törekvése irányába neki magának kell kiárasztania azokat a hívójeleket, amelyek a rokon rezgésű társat megidézik.
Az emberi kapcsolatok, a személyes érdeklődés mélyebb annál, minthogy megmaradjon a külsőlegességben, a külső hatások átvételében és belsővé tételében.
Az emberi kapcsolatok igazi belsőségességüket személyes, életfontosságú belső érzékelésünkből merítik.
Az élet élménye, az ember szeretete, a külső és belső természet szerelmes átélése, átélésének nemessége felemelő érzés.
Legjobb meggyőződéseink, legszebb érzéseink kikívánkoznak, az öröm természetes módon arra hajt bennünket, hogy megosszuk örömünket másokkal.
Többet kéne törődnünk örömteli beszélgetéseinkkel, távlatokra eszmélő emberi mivoltunk megnyilatkozásaival.
A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos...
De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója.
A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül....
Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe...
Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést.
Aki szeret, felejt és megbocsát...
Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti...
Mert kell valaki, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad!
Ennyi az egész...
Álltál-e már magadra hagyva, messze..,
isten s egy jó szív nélkül puszta-szélben...,
ádáz sorsod kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?
De ez - eltéphetetlen…

Néha szavak nélkül kell megbocsátani.
Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre.
Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes.
És alázatos is, legfőképpen talán alázatos....